Angela Merkel köszönetet mondott Magyarországnak 2009-08-19

Vidám muzsika, tánc és napfényes idő várta a Páneurópai Piknik helyszínére kilátogatókat a jubileumon, amikor a keletnémetek áttörésének alkalmat adó, 20 évvel ezelőtti eseményekre emlékezett Sopron, a környékbeli településekkel és meghívott vendégeikkel együtt.

A rendezvényeken a 20 évvel ezelőtti történéseket idézték fel, amikor néhány órára megnyílt a magyar-osztrák határ "vasfüggönye" Sopronpusztánál és keletnémetek százai jutottak át Ausztriába. Ezzel megkezdődött Európa újraegyesítése. Sólyom László köztársasági elnök a rendezvény fővédnökeként avatta fel Melocco Miklós "Áttörés, az európai szabadság szobra" című kompozícióját a Páneurópai Piknik emlékparkban. Az emlékműbe az alkotó beépítette a berlini fal egy darabját, jelezve, hogy a sopronpusztai békemegmozdulás nagyban hozzájárult a berlini fal ledöntéséhez, a Kelet- és Nyugat-Európa között húzódó fizikai és ideológiai határok felszámolásához.

A megjelenteket Sopron és környéke nevében Firtl Mátyás országgyűlési képviselő köszöntötte. Mint mondta: a Leghűségesebb Város a szabadság városává is vált. - Történelmi ez a hely, ahol ezentúl az ,,Áttörés" szó a legpozitívabb értelmet kapja egy nagyszerű történelmi pillanat, és az azt idéző emlékmű által - fogalmazott Sopron országgyűlési képviselője.

- Sokan vitatják, melyik dátum tekinthető a határnyitás igazi évfordulójának. (..) én az augusztus 19-ét tekintem a két világot - a szovjet diktatúra és a szabad Európa országait - egymástól elválasztó vasfüggöny szimbolikus és valóságos áttörésének leghitelesebb évfordulójának - mondta Tőkés László, EP-képviselő.

 

Carl Bildt svéd külügyminiszter szerint csoda volt az, ami 1989-ben történt, mert a történelmi távlatból visszatekintve a változást nem fegyverek, nem katonák, nem harc teremtette meg, hanem a polgárok a saját maguk akaratából döntötték el, hogy megváltoztatják azokat a rendszereket, struktúrákat, amelyek akadályozták őket a szabadságukban.

Sólyom László köztársasági elnök beszédében úgy fogalmazott, hogy Melocco „Áttörés" emlékműve örök jele lesz a szabadulás hihetetlen élményének. - Az NDK-s polgárok életüket is kockáztató bátorságát, a szabadulás hihetetlen élményét örökíti meg kőbe faragva az „Áttörés", a szabadulás emlékműve - mondta Sólyom László köztársasági elnök.

Az államfő kiemelte: az emlékmű megörökíti a pikniket szervező polgárok olthatatlan vágyát, hogy „hazatérhessenek" a határok nélküli Európába, dicsőíti elszántságukat és ügyességüket, ahogy ezt az akkori akadályok ellenére megszervezték. 1989. augusztus 19-én Sopronpusztánál néhány órára megnyílt a magyar-osztrák határ „vasfüggönye" és keletnémetek százai jutottak át Ausztriába. Sólyom László azt mondta: „Kőbe faragva örök jele lesz ez az emlékmű az NDK-s polgárok életüket is kockáztató kétségbeesett bátorságának, a nagy menekülésnek és a szabadulás hihetetlen élményének".

A beszédet követően Sólyom László felavatta az emlékművet, majd dr. Fodor Tamás polgármesterrel az érkező német kancellár elé siettek. Angela Merkelt előbb Sopron polgármestere, majd a köztársasági elnök köszöntötte. A kancellár ezt követően elhelyezte a megemlékezés virágcsokrát a kopjafánál, majd Sopron polgármesterével közösen lépett fel a színpadra.

Dr. Fodor Tamás köszöntőjében arról szólt, hogy a huszadik század magyar történelemnek kiemelkedő eseménye a „Határáttörés" csak 1956 -tal mérhető össze.
- A határáttörés egykori eseménye része a berlini fal leomlásának és Európa újraegyesítésének. Ez a hely nemcsak a mi népeinknek, hanem egész Európának zarándok helye kell, hogy legyen. Itt nem nemzeti sorstragédiákra emlékezünk, hanem a szabadság eszméjét, örömünnepét tartjuk. Annak a bátorságnak az örömét, amellyel egy nem szabad nép, egy másik nem szabad népet a szabadságba engedett. Ez az a legnagyobb ajándék, amit egy nemzet, egy másik nemzetnek adhat. E nemes gondolatokat és eszméket testesíti meg a képzőművészet eszközével Melocco Miklós az Áttörés szoborkompozíciója a 20. jubileumi évfordulón. Köszönjük a német állam anyagi és erkölcsi támogatást, amelyet a berlini civil szervezeten keresztül a szobor elkészítéséhez nyújtott - mondta dr. Fodor Tamás.

- A jó ötletek, legyenek bár szokatlanok, nagymértékben hozzájárulhatnak a történelemhez. - mondta Angela Merkel német kancellár a sopronpusztai megemlékezésen. - Magyarország húsz éve szárnyat adott a németek, az NDK-s polgárok szabadság iránti vágyának azzal, hogy a határt résnyire nyitotta, amelyet soha többé nem lehetett bezárni. A kancellár köszönetet mondott az akkori magyar vezetés, a magyarok, mindazok bátorságáért, akik akkor ennek részesei voltak, s kijelentette, hogy Németország ezt soha nem felejti el.

Angela Merkel ezt követően Sólyom Lászlóval közösen a Konrad Adenauer Stiftung által szervezett személyes találkozó helyszínére ment, ahol kötetlen beszélgetést folytatott az egykori szervezőkkel és az akkori keletnémet menekültek egy csoportjával.
Az ünnepi programsorozat a Fertőrákosi Barlangszínházban folytatódott.

BTÉ